featured-slider

Post Top Ad

2015. október 20., kedd

Tűket találtak a pesti villamosok üléseiben.

Felhívjuk minden olvasónk  szíves figyelmét, hogy valami őrült elképesztő hadjáratba kezdett.

Egy tűt találtak az egyik ülésbe szúrva a budapesti 49-es villamoson – adta hírül hétfőn az ittlakunk.hu. „Az egyik utas újságolta a másiknak, hogy tű van az ülésbe szúrva, és nem tudja kihúzni. Odamentünk, megnéztük, tényleg tű. Jókora, olyan körülbelül 7 centis. Azért ez kemény, simán csontig megy...” – írta a portál.

Hirdetés


A tűt aljas módon úgy szúrták bele az ülésbe, hogy az első ránézésre nem látszik, csak akkor veszi észre az ember, amikor már beleült és megszúrta.

Az ittlakunk.hu erre levelet kapott egy olvasótól, ami arra utal, hogy az eset nem egyedi, valaki perverz és elmebeteg sportot űz ebből a tűzésből. A budapesti édesapa tulajdonképpen a BKK-nak írta a levelet, de a weblapnak is elküldte. Mint ebből kiderül, lánya október 18-án délután szállt fel a Deák téren egy 47-es vagy 49-es villamosra, és egy olyan ülésre ült le, amelybe előzőleg valaki szintén beleszúrt egy vékony, három és fél centis injekciós tűt heggyel fölfelé. Sérülést is okozott, a lányt a Szent László Kórházba vitték, ahol vért vettek tőle, és kivizsgálják, nem kapott-e valamilyen fertőzést.
Hirdetés