Hosszú szempillájú, fiatal lány boncolás közben, idős férfi holttestének vértől csöpögő, izzadt fejbúbja, nejlonba csomagolt lábak, temetéshez sminkelt idős asszony szomorúrózsaszín körmei. Post mortem, vagyis A halál után címmel készített fotósorozatot Patrik Budenz, berlini fotográfus.
Kendőzetlen naturalizmussal készített – olykor sokkoló – képein közvetlenül a halál utáni történések részleteit örökíti meg. Sorozatának kiindulópontjaként provokatív kérdést tesz fel: “Mi történik a testünkkel, amikor már nincs szükségünk rá?” A képekkel holttesteket kísér utolsó útjaikra, hideg szobákon, tároló helyiségeken át, a patológiai osztályokon, tudományos tárlatokon, a temetkezési vállalkozók irodáján keresztül, krematóriumokig és temetőkig.
A 19. századig a halál a mindennapi élet szerves része volt, az emberek gyakorlatilag kivétel nélkül otthonaikban hunytak el, a holttesteket a hozzátartozók mosdatták és öltöztették.
A modern orvoslás fejlődésével folyamatosan javultak és drasztikusan csökkentek a halálozási arányok, és az idősek, haldoklók kórházakban vagy ápolási otthonokban halnak meg, sőt, gyakran már haláluk előtt hosszú ideig ott élnek, és nem otthonukban.
A modern társadalmakban a halál így lett fokozatosan és végérvényesen tabu, a halál közelsége, látványa a legtöbbek számára elviselhetetlen, kibírhatatlan jelenséggé vált.
Mára a halál képe gyakorlatilag eltűnt a szemünk elől. A legtöbben intézményekben hunynak el, és abban az esetben, ha valakit mégis otthonában ér a halál, holttestét a lehető leghamarabb elszállítják, hogy előkészítsék a temetésre vagy hamvasztásra” – fogalmaz Patrik Bundenz, a fotók készítője.
A fotográfus egy vele készített interjúban azt mondta, pusztán személyes érdeklődése, kíváncsisága miatt kezdett halott embereket fényképezni. Először áttanulmányozta a mortalitással kapcsolatos szociológiai, orvosi és történeti szakirodalmat, és egyéb művészeti munkákat, amelyek a halál témáját dolgozták fel. „Ez a felkészülési szakasz segített meghatározni saját helyemet a témában” – mondta.
“Egy személy halálával befejeződik létezése. A teste viszont megmarad” – fogalmazza meg sorozatának lényegét Patrik Budenz, majd tovább kérdez: „de mi történik a holttesttel a halál pillanata és a temetés között?”
A fotográfus állítja, hogy a sorozattal a modern társadalmak titkaiba vezeti be közönségét azáltal, hogy mindenfajta eufémizmus nélkül kíséri a holtakat utolsó útjukra.
Budenz a fotók egy részét a berlini Igazságügyi Orvostani Intézetben készítette, ahol a holttesteket vizsgálják, boncolják és tárolják.
Hideg szobákon, tároló helyiségeken át, a patológiai osztályokon, tudományos tárlatokon, a temetkezési vállalkozók irodáján keresztül vezet az út, egészen a krematóriumokig és temetőkig.
A halál bemutatásait rendszerint romanticizált eufemizmus jellemzi, ezeken a képeken azonban inkább az elmúlás természetes valóját láthatjuk. Budenz koncepciójának szerves része minden „szépítés” hiánya, a lélek helyett kizárólag a testre koncentrál.
Magyarországon a temetést vagy hamvasztást a családnak meg kell rendelnie a temetkezési vállalattól, amihez halottvizsgálati bizonyítványra van szükség. Ezt vagy a kórházi patológus vagy a halál beálltát megállapító orvosállítja ki. A megrendelést követő második munkanapon szállítják el a kórházból az elhunytat (az otthonában elhunytakat még aznap), két darab, az elhunyt kilétét részletező és egybehangzó információkat tartalmazó végtagcédula alapján. „Az elszállítás feltétele a tökéletes azonosíthatóság” – írja a Budapesti Temetkezés Intézet honlapja.
Nem ez az első eset, hogy Budenz a halállal kapcsolatos fotósorozatot készít. A Search for Evidence (A bizonyíték nyomában) című fotósorozata a helyszínelők és boncmesterek munkáját örökíti meg, ebben a sorozatban a helyszínelős filmek sztereotípiáit szerette volna lebontani mosolygós igazságügyi orvosszakértőkkel. A Search for Evidence-ben a szakemberekre, és nem az elhunytakra koncentrált, de készítése alatt döntötte el, hogy önálló sorozatot szentel a holttesteknek is.
A hamvasztást a holttest hűtése előzi meg, a kemencékben egyetlen holttest fér el. Egy átlagos hamvasztás 60-70 perc alatt zajlik le, a kemencében 700-800 Celsius fok körüli hőmérséklet van kezdetben, ami akár 1100 Celsiusra is emelkedhet. A hamvasztási folyamat befejezését követően kikezelik a hamvakat a kemencéből egy erre a célra kialakított edénybe, ahol 20 percet hűtik. Ez az edény a hűlést követően egy porítóberendezésbe kerül, ahol cca. 4 mm3 nagyságura porítják a hamvakat. „A porítóberendezésből a hamvak az urnabetétbe kerülnek, amit még a hamvak behelyezését megelőzően ellátunk azonosítókkal (elhunyt neve, hamvasztási száma, hamvasztás napja, hamvasztást végző üzem azonosító betűjele). Az urnabetét tetejét és alját összeforrasztjuk, lezárjuk. Ez az urnabetét fog belekerülni a díszurnába” – írja a Budapesti Temetkezési Intézet.
A hamvasztás során a műtéti úton a testbe került fémek nem égnek el.
