Az elgondolkodtatóan nagy számok ellenére az FGM általánosságban tabutémának számít, amelyet még szűk családi környezetben sem illik megemlíteni, a traumáról beszélni kívánó nőkre pedig kis közösségekben akár kirekesztés is várhat. Mi takar pontosan az FGM gyakorlata? Milyen társadalmi háttérhez és hiedelmekhez köthető ez a széles körben elterjedt tradíció? Miért alakult az elmúlt évtizedekben egyre több segélyvonal, szervezet és jogszabály az FGM elleni küzdelem részeként Európában?
Az FGM gyakorlása alapvetően kulturális, társadalmi és (vélt) vallási okokon nyugszik. A csonkítás a női testtől és pontosabban a női libidótól való félelemre és arra a hiedelemre vezethető vissza, miszerint a női nemi szerv tisztátalan és erkölcstelen életmódra kárhoztatja a nőket és velük egész közösségüket. Az egyén és a közösség bukását elkerülendő, illetve a nők férjüknek való alávetettségét erősítendő általában még azelőtt elvégzik a kis- és nagyajkak részleges vagy teljes kimetszését, mielőtt a lányok elérnék a házasulandó kort. Gyakran egy család vagy egy egész közösség lánytagjain egyszerre végzik el a rituálét.
Nő gyermekével Mauritániában
fotó: Jeff Attaway
A szexuális élet megkezdése ugyanezekben az országokban szorosan összefonódik a házasság intézményével, férjre pedig csak szűz és körülmetélt lány találhat. Ez utóbbi garantálja a nő „tisztaságát” és egyben házassági hűség ígéretét nyújtja a leendő férjnek, mivel a csonkítás sok esetben örök életre elveszi a nőktől annak lehetőségét, hogy a nemi élet élvezetet nyújtson számukra.
Szintén a felnőttkorba lépés és a házasság fogalmi összekapcsolódása szolgál magyarázattal arra, hogy a csonkítást gyakorló társadalmakban egy lány csak az FGM elvégzése után válik nagykorúvá, tehát házasulandóvá. A házasság egyben a szülőktől való függetlenséget és saját családot, a közösség tiszteletét jelenti. Paradox módon éppen ezen okok miatt gyakoriak azok a beszámolók, amelyekben FGM-en átesett nők arról vallanak, várva-várták a rituális körbemetélés napját, így vívva ki függetlenségüket.
Érdemes megjegyezni, hogy ugyanezen okok vezetnek az FGM gyakorlatának továbbéléséhez. Az anyák, akik elvégeztetik lányaikon a csonkítást, éppen az ő érdekeiket védik, mivel csak így maradhatnak a közösség teljes jogú tagjai. Ezt a döntést annak ellenére hozzák meg, hogy számos beszámoló és felmérés bizonyítja: traumatikus, erőszakkal véghez vitt, rendkívül fájdalmas eljárásról beszélünk, amely komoly kihatással vannak a nők lelki és egészségügyi állapotára.
Az FGM négy változata
A legenyhébb változatban a csikló hegyét metszik le, míg a második típus során a csikló és a szeméremajak teljes kivágása történik. A harmadik változatot szokás „fáraó körülmetélésének” is nevezni, utalva valószínűsített egyiptomi eredetére. Azok a nők, akiket ezen változat szerint csonkítanak meg, elveszítik nagy- és kisajkaikat, csiklójukat, összevarrják hüvelynyílásukat, éppen csak egy gyufafejnyi lyukat hagyván a vizelet és menstruáció távozására. Abban az esetben, ha a hüvelynyílást is bevarrják, értelemszerűen nászéjszakán fel kell nyitni azt, így bizonyítva a nő szüzességét. A felnyitást általában bábák végzik, de Etiópiában arra is akad példa, hogy ezt a férj barátai teszik meg. Értelemszerűen itt is igen fájdalmas eljárásról beszélünk, amelyet közvetlenül a közösülés követ.
Végezetül létezik egy úgy nevezett „egyéb” kategória is (nemi szerv átszúrása, bevágása orvosi okok nélkül). Közös jellemzője mindegyik típusnak, hogy orvosi ok nélkül végrehajtott rituális szokásról beszélünk, amelyet minden esetben bábák vagy borbélyok végeznek borotvapenge, olló vagy üvegdarab segítségével, érzéstelenítő használata nélkül.
„30 éves szenegáli nő vagyok, jelenleg Párizsban élek. Amikor 4 éves voltam és még Szenegálban éltem, édesanyám „körülmetéltetett”. Ez tönkretette az életemet. […] A csonkításról, amelyen átestem, nem maradt semmilyen emlékem, mindössze az unokanővéremtől tudom, mi történt. Ugyanakkor csonkítottak meg engem, mint a nővéremet. Édesanyám úgy gondolta, azóta már elfelejtettük azt a napot. […] Sokáig nem kérdezősködtem róla, hiszen ez egyszerűen valami, amit a törzsünkben csinálnak. […] Amikor hat évvel ezelőtt pszichológushoz mentem már nagyon szenvedtem, elment minden életkedvem. Ő kérdezte meg először: „Önt körülmetélték?”. Interneten kerestem más, csonkításon átesett nők beszámolóit. Nem beszélhetek róla édesanyámmal, a téma tabunak számít. Nővérem elutasítja, hogy szóba hozzuk ezt a témát. Csak az unokatestvéremhez fordulhatok.”
