featured-slider

Post Top Ad

2015. július 26., vasárnap

Hiszel az angyalokban? Pedig kellene! Egy 130 éves angyalt fogtak.

Akadnak, akik bizonyítottnak vélik létezésüket, mások szerint csak egy szerethető mese, megint mások határozottan elutasítják a gondolatot, mely szerint minden ember földi útját angyalok kísérik.
Elutasítás ide vagy oda, számtalan olyan történet kerül napvilágra, amikor valaki halálos veszélyből menekült meg "angyala" segítségével. Mások arról számolnak be, hogy egy nagy döntés előtt segítséget, tanácsot kérnek a "melléjük rendelt" fényszárnyú lénytől. És a segítség, a beszámolók szerint előbb vagy utóbb, de megérkezik.


De kik vagy milyen lények az angyalok, és hogyan tudtak ilyen szeretetre méltó módon társául szegődni az emberi kultúrának?


Az angyalok három nagy vallásban, a judaista, a keresztény és a muszlim hitvilágban is fellelhetők, és mindhárom megközelítés szerint halhatatlan, láthatatlan, fénytestű, szellemi lények, akik feladata Istenük feltétlen szolgálata. Az emberek közé is azért jöttek-jönnek, mert uruk ezt a feladatot adta az angyalok egy rétegének. Igen, egy rétegének, mert az angyalok létezésével foglalkozó irodalmak szerint (első körben a Biblia), úgy tűnik, hogy komoly égi hierarchia uralkodik közöttük.

1. A legmagasabb szinten, az első triádban, az asztrálsík legmagasabb szintjén tevékenykedő angyalok Isten közvetlen kísérői. A hit szerint ők soha nem jönnek le a Földre.

2. A második szinten, a második triádban lévő angyalok feladata a szervezés és a szolgálat. Ám elsősorban az univerzummal kapcsolatos feladatokat látják el, nem feltétlenül vannak kapcsolatban a földi emberekkel, de jó tudni, hogy baj esetén már ezen a síkon létező angyalokat is lehet segítségül hívni.

3. A harmadik szinten, a harmadik triádban lévő angyalok azok, amelyek közvetlen közelről figyelik életünket, akik a mindennapi életünk kísérői.

Angyali kommunikáció

Az angyalok figyelnek ránk, és kommunikálnak is velünk, de erre, az angyali, éterfinomságú kapcsolatra nagyon kevés ember tud felfigyelni a mindennapi rohanás és az emberi élettel együtt járó zajok miatt. Ahhoz, hogy érzékelni tudjuk légies, segítő szándékkal teli jelenlétüket, nekünk is el kell csendesednünk és lassítanunk kell a tempón. Az angyali párbeszéd persze csakis akkor jöhet létre, ha az, amit mondani szeretnénk, vagy amire választ szeretnénk kapni, az lélekből fakadóan őszinte és átgondolt. Csakis tiszta fényű gondolatok tudnak ugyanis az angyalhit szerint cikázni angyal és emberi lény között.  

Hogyan hívhatjuk segítségül az angyalokat?

1. Az első lépés, ahogy az előbb már írtuk, a kommunikáció felvétele - ebben komoly segítség lehet a meditáció.
2. Kérésünket nagyon pontosan fogalmazzuk meg - ez egyébként akkor is nagyon fontos, ha angyali segítség nélkül nézünk szembe a problémával, hiszen sok esetben a legnagyobb baj, hogy saját magunk se látjuk tisztán, valójában mit is szeretnénk. Ha az angyalok segítségét kérjük, tudnunk kell tisztán és pontosan megfogalmazni céljainkat.
3. Képzeljük el azt az angyalt, akitől segítséget kérünk. Szép látvány lehet, annál is inkább, mert úgy tartják, az angyal "kivetítése", vagyis a kép, ahogy lelki szemeink előtt megjelenik, olyan lesz, amilyenek mi magunk vagyunk. Az angyal ránk hangolódik, a mi értékeink, belső tulajdonságaink alapján rajzolódik ki a kép róla. És ez még akkor is szép lehet, ha egyébként valaki komoly önértékelési válsággal küzdünk, mert az angyal a valódi tartalmunk alapján ölt formát. Ez egyébként nagyon hatásos önbizalomerősítő tréning is lehet, hiszen ha angyalunkat szépnek tudjuk látni (és az is), akkor lehet, végre elhisszük önmagunkról is, hogy emberi életünk és személyünk is szép és szerethető.
4. Az angyalhívásnak legyen személyre szabott szertartása, ezt magunk alakíthatjuk ki, életritmusunknak, környezetünknek megfelelően. A lényeg egy csendes, tiszta sarok, ahol gyertyát gyújthatunk, angyalunkra hangolódhatunk.
5. A gyertyák fehérek és az ég felé törő, keskeny, magas gyertyák legyenek, ezek illenek az égi segítőkhöz.
6. Ne akarj azonnal választ és segítséget kapni. Az emberi élet időhöz csomózott létezés, ha angyalunk át is léphetne az időkorlát felett, saját érdekünkben nem teszi, hacsak nem közvetlen beavatkozás szükséges.

Megmentő angyalok?

Olyan helyzet is adódhat életünk során (és nagy valószínűséggel számolatlanul vagyunk már túl ezeken), amikor nincs idő segítséget kérni, vagy a hívás, a segélykérés elindítása öntudatlan, csak egy sóhaj, egy rebbenés, egy ütközés egy zuhanás előtt. Máskor észre sem vesszük a beavatkozást, csak utólag mérjük fel és csodálkozunk, hogy egy bizonyos helyzetet hogyan úsztunk meg, hiszen emberi számítások szerint akkor és ott meghalhattunk volna.

A csodás menekülések példája annak bizonyítéka lehet, hogy angyalunk akkor is vigyáz ránk, ha mi észre sem vesszük, vagy egyenesen elutasítjuk létezését:


Annamari, 27 éves, illatszerbolti eladó:
"Friss jogosítvánnyal és hatalmas öntudattal kapcsolódtam be tavaly a közlekedésbe. Imádtam (és a mai napig szeretek vezetni), nekem nem jelentett gondot a nagy forgalom. Egy alkalommal anyukámhoz indultam, aki vidéken él. Klassz idő volt, vezettem boldogan. Egy kis település határában azonban egy sorompó nélküli vasúti átjáróban lefulladt az autóm. Tudtam, hogy baj van valami szeleppel, de azt hittem, ezt az utat majd megúszom. Az autó leállt és egyszerűen nem tudtam újraindítani, pár próbálkozás után halálos félelemmel vettem észre, hogy jön egy vonat. Pánikba estem, azt hittem, ott halok meg egy forró vasúti átjáró kellős közepén. Eleredtek a könnyeim és csak vártam a csattanást. És ekkor, mintha valaki megsimogatta volna a jobb kezem, öntudatlanul is újra a kulcs után nyúltam és a motor beindult, a mai napig úgy gondolom, ott és akkor "valaki vagy valami" vezette a kezem. Ott volt az angyalom."


Thinkstock

Bea, 31 éves, kismama:
"A kisfiam most héthónapos, egészséges, csupa élet baba. De csoda, hogy él, vagy hogy élünk. A múlt év december elején ugyanis, a szülés előtt néhány nappal, megcsúsztam a lakásunk lépcsőjén és hassal előre lezuhantam a betonlépcsőn. Nekem eltört a csuklóm és csúnyán lehorzsolódott az arcom. De a babának semmi baja nem történt. Senki nem tudja, hogyan történhetett, hogy a kőkemény betonlépcső nem zúzta össze a hasamat, de tény, egyetlen karcolás vagy zúzódás sem volt a pocakomon. De a legfurcsább az volt, hogy zuhanás közben is tudtam, a babának semmi baja sem lesz. Mintha egy hang súgta volna ezt a fülembe, vagy mintha láthatatlan bársonyszőnyeggel vonták volna be váratlanul a lépcsőket. Mondhat nekem bárki bármit. Angyalok vigyáztak rá."

Imre, 28 éves, autószerelő:
"Imádok motorozni, ha csak tehetem, nyeregbe pattanok és nekivágok az útnak. Sokszor azt sem tudom, hová indulok, csak minél kanyargósabb legyen az út. Három éve azonban egy hatalmas kanyar bevétele közben egyszerűen szembetaláltam magam egy autóval. Én voltam a hibás, én mentem át a másik sávba, és ott, abban a pillanatban tudtam, nekem eddig tartott az élet. És furcsa módon nem a saját életem miatt sajnálkoztam, hanem az autóban ülő utasok, köztük egy édes kicsi lány miatt öntött el a gyász. Láttam a szemét, ahogy néz, és nem is érti, mi történik vele, velünk. Nem tudtuk elkerülni az ütközést, de valamilyen furcsa, láthatatlan erők miatt senkinek nem lett komoly sérülése. A mai napig tartom a kapcsolatot a családdal, akiknek majdnem a halálát okoztam. És hiszem, hogy angyalok segítettek. Talán éppen a kislány miatt."