A huszonkét esztendős lány azt is elmesélte nekünk, miért döntött úgy a gimnázium után, hogy kitanulja ezt a különös szakmát:
– Orvosi pályára készültem, de első körben nem vettek fel. Én pedig úgy gondoltam, elvégzem akkor ezt a képzést, biztos a hasznomra válik. Nem titok, az is motivált, hogy a szőke nőkről általában az jut az emberek eszébe: buták, naivak, egyszerűek. Amikor az udvarlóim megtudták, boncmesternek tanulok, már mind komolyan vettek – mondta mosolyogva.
Eszterék huszonhatan kezdték a tanfolyamot, a fél társaság azonban lemorzsolódott a másfél éves képzés végére.
– Pszichésen a legnehezebb talán az, ha gyerekeket kellett boncolnom. Fizikailag pedig a fiatalok voltak megterhelőek. Az erős izomzatot ugyanis nehéz lefejteni a szegycsontról. Ugyanilyen nehéz, pontos munkát igényel a koponya lefűrészelése. A szakmában azonban nem tudtam és nem is akartam elhelyezkedni, mert ez szinte csak kihalás útján lehetséges. Időközben másfelé folytattam az életem. Ötvös fémművesnek és ipari formatervező mérnöknek tanulok éppen – árulta el a 172 centis szépség, majd a magánéletébe is beavatott minket:
– Épp most vagyok túl egy szakításon. Sokszor lehet, hogy tényleg az a baj, hogy belelátok a férfiak fejébe – mondta nevetve Eszter.
