Sosem vágytam különösebben nagy karrierre, mégis utolért. Hogy aztán a mélybe hullva tanuljam meg, mi a szerelem.
Nyughatatlan természetem van, imádok nyüzsögni, ide-oda eljárni, pörögni ezerrel. Így van ez már gyerekkorom óta. Amint lehetett, dolgozni kezdtem. Mert az olyan felnőttes! Persze tizenévesen még csak diákmunkát vállal az ember: szórólap-osztogatás, újság-kihordás, pincérkedés nyáron a Balatonnál.
Aztán amikor felvettek a közgázra, kicsit alábbhagyott a lendületem, a sok tanulás mellett már csak magántanítványok fogadására maradt időm. Németből ekkor már megvolt a felsőfokúm, és azt gondoltam, ezt a tudást át is tudnám adni, szívesen tanítanék, ezért a kerületben kiplakátoltam a hirdetésem. Három jelentkezőm akadt: egy kilencéves kisfiú, egy gimnazista lány és egy GYES-en lévő édesanya.
Új város, új munka, új Kriszta
A lány és az anyuka másfél évig bírta, de Marci kitartott mellettem, együtt fejeztük be az iskolát (ő az általánost, én az egyetemet). Hetente kétszer járt hozzám, úgyhogy az öt év alatt elég jól megismertük egymást. Mindig is aranyos kis kölyöknek tartottam. Magával ragadó volt a természetessége, humora, lazasága. Voltak pillanatok, amikor azt kívántam, nekem is ilyen vagány és okos fiam legyen.
Az egyetem befejezésekor megkeresett egy multicég Győrből, és visszautasíthatatlan ajánlatott tett. A családom kissé féltett, de én nagyon örültem a környezetváltozásnak, nem mellesleg a jó kezdőfizetésnek, valamint a beígért továbbképzési lehetőségeknek. Mentem, mint akit puskából lőttek ki.
Keményen dolgoztam, egyre feljebb jutottam a ranglétrán, éreztem, hogy komolyan számolnak velem a vállalatnál. A Cégnél (hamar így gondoltam rá, nagy kezdőbetűvel) eltöltött idő érezhetően szakmai fejlődés volt, de óriási személyiségtorzulással járt. A nagy hajtás, a rengeteg képzés és tréning tényleg elhitette velem, hogy ez az élet. A derűlátó, örökké vigyorgó lányból egy munkamániás robot lett. Még a szerelemről is elhittem, hogy egy tervezhető valami, hiszen a Cég Krisztája azt is megtanulta, milyen kritériumok szerint válasszon magának párt.
Észre sem vettem, milyen unalmas az életem
Rá is böktem a megfelelő célszemélyre. Tamásra van szükségem – hazudtam magamnak határozottan. Kollégák voltunk, tehát ugyanazt az agymosást hallgattuk nap, mint nap, ugyanazok voltak a céljaink, ugyanarra a kiszámítható, négyszögletes és pormentes jövőre vágytunk mindketten.
Egyszerre láttam benne a mai vonzó férfit és régi kisfiút
Hónapokig sajnáltam magam, esténként a Facebook volt az egyetlen barátom. Egyik este a rendszer (örökre megutáltam ezt a szót) feldobott egy rég nem látott nevet, hátha ismerem az illetőt, mert van egy közös ismerősünk. Alig hittem a szememnek, amikor megpillantottam a kis Marci képét, aki időközben férfivé cseperedett. Bejelöltem, visszajelölt, azonnal írt egy hosszú levelet. A folytatásért oszd meg ezt a bejegyzést!
