featured-slider

Post Top Ad

2015. március 21., szombat

Ez a kontaktlencse mentheti meg a gyengén látókat. Fantasztikus találmány



A tudósok egyre jobban próbálnak haladni a korral, és az élet minden területén kitalálnak valamit, ami az emberiséget szolgálja. Már számos terv, és befejezett projekt létezik a gyengénlátók, illetve egyéb a szemmel kapcsolatos betegségekben szenvedőknek.
Legutóbb a google jelentette be, hogy olyan kontaktlencsék gyártásán gondolkodnak, amelyekbe beépített kamerát helyeznek. Célja, és egyéb részletek nem derültek ki, de van sejtésem. Vélelmezhető, hogy mint ahogy a GoPro kamera, ami a fejre helyezve veszi fel az egyén cselekményeit, úgy fog ez is működni, és ez lesz a célja is.

Az intelligens kontaktlencse, ami kacsintásra zoomolni kezd, egy friss fejlesztés egy svájci székhelyű kutató által. 
Ezek a lencsék gyakorlatilag merev anyagúak, de a szem találkozásánál olyan anyagból készültek, hogy nem zavarják a szemet. Több lencse van a kontaktlencsében, amelyek kacsintásra olyan módon állnak össze, hogy 2-3 szoros zoommolás is elérhető velük. Elsődlegesen a nagyon gyengén látó embereknek lesz ez jó, hiszen nekik már lassan nem tudnak olyan szemüveget gyártani, mint amennyire el van a szemük gyengülve. Ez a lencse erősíti a szem izmait is, némi javulást elérve a dioptriák számát illetően  hiszen egy kis lyukon kell nézni benne, ami összehúzódsra készteti a szem izmait.

Ha hasznosnak találtad, oszd meg bátran.