featured-slider

Post Top Ad

2015. november 19., csütörtök

Ha ezt a kéztartást látod, azonnal menj onnan !

Azóta, hogy tavaly az Iszlám Állam nevű terrorista szervezet elfoglalta az iraki Moszul városát, és ámokfutása szinte állandó téma lett a nemzetközi médiában, gyakran találkozunk olyan videókkal és képekkel, amelyeken az ISIS terroristái jobb kezüket a magasba emelik, mutatóujjukkal pedig mintha az ég felé mutatnának. Ez a fajta „üdvözlési” gesztus mára önálló – és félelemkeltő – szimbólummá nőtte ki magát a szélsőséges iszlamista csoportok körében. Egyesek már a bandajelekhez és a náci karlendítéshez hasonlítják a kézjelet, mely egyrészt félelmet plántál az ellenségbe, másrészt pedig „megerősíti a harcosokat a hitükben”.



Amikor a militánsok a jobb kezük mutatóujját kinyújtják, akkor lényegében az Egységre (tawḥīd, توحيد) utalnak. A tawhid az Isten egységének és egyedüliségének a megvallását jelenti, tartalmazza az iszlám tanúságtétel (aš-šahādah, لشهادة‎ ) első részét, vagyis azt, hogy „nincs más Isten, csak Allah, és Mohamed az ő prófétája”. Ezért a felfelé irányuló mutatóujj már évszázadok óta gyakori és elterjedt gesztus a vallásos muszlimok körében, a muszlim vallástudósok prédikálásában, az imádkozásban, és az elmúlt években már a hétköznapi beszédben is gyakran lehetett találkozni vele.


Az ISIS harcosai Szíriában
Ezért már közismert és elterjedt szimbólumról volt szó, amit az ISIS vezetése megfelelőnek talált arra, hogy felhasználja – és kifordítsa – a saját céljai érdekében. Természetesen a terrorszervezet számára ez többet jelent annál, hogy a tagjai kifejezik az egyistenhitüket. Ők egyfajta üzenetként használják a „hitehagyottak” (takfīr, تكفير) számára: “nem tesznek különbséget az ellenségeik között, és mindenkit köteleznek ennek a szélsőséges eszmének az elfogadására.”  Ha pedig ez nem történik meg, akkor az illető sorsa a halál. Ez vonatkozik a keresztényekre, az ateistákra, a helyi vallási kisebbségekre, a síitákra, az „istentelennek” titulált rendszerekre, az arab nacionalistákra, de még azokra a szunnitákra is, akik elvetik a szélsőséges nézeteket.

Ezenfelül a kézjel nemcsak az ISIS ellenségeinek szól, hanem a “harcostársaknak”, a szélsőséges nézeteket vallóknak és a potenciális terroristáknak is. Az, hogy van egy „közös jelzésük”, amit minden fegyveresük használ, és a “valahova való tartozást jelenti”, csábító lehet a fiatalok számára. Úgy állítja be ugyanis az ISIS-t, mint egy „szoros testvériséget, amelynek a misztikumát azok értik igazán, akik tagjai a szervezetnek”. Ráadásul a fiatal fiúk is gyakran ezzel köszöntik egymást (legalábbis az ISIS által megszállt területeken), mert azt látják, hogy a kézjel “dominanciát, erőt, uralmat” jelent, és ők is szeretnének egy napon ennek a félelemkeltő erőnek a birtokába jutni. Ezt a fajta felfogást tökéletesen látni a Vice által készített, tavaly megjelent dokumentumfilm egyik részében.



Az ISIS támogatói tüntetnek Hágában 2014. július 24-én. A szimpatizánsok a zászlókon, feliratokon kívül gyakran mutatják a kézjelet is.
Az ISIS által használt szimbólum pedig rekordsebességgel terjed a világon. Miközben a hitleri Németországban a náci karlendítés legtöbbször a képekről és a filmekről köszöntött vissza és terjedt el, addig most az internet rendkívüli módon „besegít” az ISIS által használt kézjel terjedésében. A terrorszervezet propagandistái szándékosan elrejtik ezeket az üzeneteket minden videójukban és fotójukon, és arra kötelezik a közösségi oldalakat – Facebook, Twtitter stb. – használó dzsihadistákat, hogy lehetőleg olyan képet rakjanak ki magukról, melyen éppen ezt a kézjelet használják.