featured-slider

Post Top Ad

2015. november 24., kedd

Ez a tapasz, egy éjjel alatt eltávolítja a méreganyagokat a szervezetedből

Annyi feladatod van kizárólag, hogy este felhelyezed ezt a tapaszt, az pedig reggelre magába szívja a szervezetedben található méreganyagokat. Reggel már sokkal jobban fogod magad érezni, és teljesen megváltozik tőle pozitív irányba az életed.


Amire  szükséged lesz, az nem túl költséges, mindössze 160 forint. Egy kis fej vöröshagyma, egy kis gerezd fokhagyma, víz és egy öntapadós ragtapasz.



A hatását rögtön reggel látni is fogja, mivel a pamacs el fog színeződni, ennek mértéke, és színe az ön szervezetében felhalmozódott méreganyagoktól függően változhat. ( Nekem enyhe sárgás színű lett )

A talpon keresztüli méregtelenítés olyan embereknek javasolt, akik sűrűn szenvednek fejfájástól, fáradtabbak az átlagnál, ízületi fájdalmaik vannak, és sűrűn betegek.

Feladat : Apróra vágjuk mindkét hagymát, majd forrásban lévő vízhez tesszük, és 10 percig forraljuk. Hagyjuk kihűlni a vízzel együtt, leszűrjük, és a megmaradt vízbe áztatjuk a gézlapot, amit majd a talpunkra rögzítünk az öntapadós ragtapasszal.

Annyira csavarjuk ki a gézlapot, hogy ne csöpögjön belőle nyomás hatására a víz, de azért legyen nedves.



Húzzunk rá egy zoknit, és reggelig hagyjuk rajta.