A növény neve: Blushwood. és Ausztráliában terem, de nagyon kevés van már belőle.
Ha azonban az EBC-46 jelzésű vegyület felől indulunk, érdekesebb dolgokat találhatunk. Ezt az anyagot valóban a Fontainea picrosperma nevű, a kutyatejfélék közé tartozó, Ausztráliában és a Csendes-óceán szigetein honos növényből állították elő, és a kutatókat az a megfigyelés irányította, hogy a növény magjait az állatok nem eszik meg - ennek az oka az is lehet, hogy mérgező vagy erős hatású vegyületek találhatóak benne. Ezek után kutatva találták meg az ECB-46-ot, amely egy forbol-észter típusú, igen irritáló, mérgező vegyület. Az ilyen szerkezetű és hatású anyagok jellemzőek a növénycsaládra, ezért a kutyatejféléket a népi gyógyászat általában mérgező, bőrgyulladást okozó növénynek tartja.
A forbol-észterek iránti érdeklődés akkor élénkült meg, amikor a vegyületcsoport egyik tagját, a reziniferatoxint hatásosnak találták az ún. vanilloidreceptorokon, és erre alapozva egy, a jelenlegiektől teljesen eltérő módon ható gyulladáscsökkentő hatóanyagtípus fejlesztésébe kezdtek (ezek a kutatások még nem hoztak teljes áttörést). A kutyatejélék tejnedve azonban már a gyakorlatban is hasznosított vegyületek felfedezéséhez is elvezetett. Az ingenol-mebutát nevű vegyületet, amelyet nemrég az EU-ban és az USÁ-ban is gyógyszerként engedélyeztek, elsőként a Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Karának kutatói, Hohmann Judit és munkatársai mutatták ki és állították elő a vézna kutyatej (Euphorbia peplus) nevű növényből. Ma ez a gyógyszerhatóanyag egyes bőrrákot megelőző bőrelváltozások kezelésének egyik fontos szere. Hatalmas előnye, hogy 2-3 napos, egyszerű, fájdalommentes (a krémet kell az érintett területre kenni) kezeléssel megúszható a műtéti beavatkozás. Az ingenol-mebutát a kutyatejekre jellemző módon mérgező, irritáló anyag, de megfelelő adagolás és cél esetén mégis hasznos gyógyszerré válhatott. De vissza az EBC-46-hoz. Ez az anyag (más, hasonló szerkezetekkel együtt) a proteinkináz C enzimre hat, és ez a hatás felveti a lehetőségét annak, hogy rákellenes szerként hasznosítsák - majd valamikor, ha daganatellenes hatását nem csak lombikban és állatokon, hanem emberen is igazolják. Jelenleg ott tartunk, hogy a vegyülettel kapcsolatban megjelent néhány ígéretes eredmény, amelyek arra jók, hogy ösztönözzék annak a soklépéses vizsgálatsorozatnak az elvégzését, amelynek a vége akár embereken történő kipróbálás is lehet. A gyógyszeripar meg mélyen hallgat (ha ugyan hallgat, mert az EBC-46-ról szóló cikk egyik szerzője történetesen egy gyógyszerkutató cég alkalmazottja), de ez nem az elhallgatás, hanem a várakozás csöndje. A háttér ismeretében talán érthető a kettő közötti különbség.
