– A párom keresetéből élünk, ami a lakbérre és egyheti ételre elég. Aztán három hétig csak tengődünk. Amikor már nagyon éhesek a gyerekek, kölcsönkérünk ismerősöktől, de ezt sem lehet a végtelenségig csinálni. Sajnos én nem tudok dolgozni, mert a legkisebb gyerek csak másfél éves, a bölcsődébe viszont nem veszik be. Édesapám is velünk lakik, nagyon súlyos beteg, 24 órás ápolásra szorul. A párom minden plusz munkát elvállal, de így sem elég a pénz – sírja el magát Krisztina.
– A társam sajátjaként szereti a gyerekeimet. Másfél éve megszületett a közös kislányunk, Hanna. A párom azóta még jobban hajszolja magát, de hiába. Albérletben lakunk, az iskola is rengeteg pénzt elvisz. Nem tudom, mit tegyünk, az utolsó reményem, hogy ez a fénykép elég figyelemfelhívó, és valaki segít nekünk. Nincsenek nagy igényeink, csak azt szeretnénk, hogy minden nap egyenek a gyerekek. Szörnyű, de van, hogy napokig semmit, vagy csak rántott levest tudok adni nekik – süti le a szemét Krisztina.
Az asszony a családsegítő szolgálatnak nem mer szólni, mert attól fél, hogy elveszik tőle a gyerekeket.
– Imádom a lányaimat, meghalnék, ha nem élnének velem. A mi esetünkben nem az a megoldás, hogy kiemeljék a gyerekeket a családból, hiszen a legnagyobb békében és szeretetben élünk. Mi csak enni szeretnénk, más nem hiányzik.
