featured-slider

Post Top Ad

2015. február 27., péntek

VV Iza kitálalt. Krisztián püfölte, fojtogatta, és erőszakoskodott-fotók


- Elegem lett abból, hogy mindenki engem néz madárnak, hogy szegény Krisztiánt sajnálják. Most elárulom, az a helyzet, hogy többször is előfordult, hogy kezet emelt rám - kezdte a Blikknek VV Iza, aki egy fotót is mutatott a legutóbbi dulakodásukról.

- Ez az után történt, amikor én voltam vendég a BeleValóban. Hazamentem és valami nem tetszett neki ezért hatalmas veszekedésbe kezdett. Csak mondta és mondta, megkértem, hogy hagyja abba és ott elcsattant egy pofon a részemről. Ettől pedig annyira bedühödött, hogy elkezdett lökdösni, végigráncigált a padlón és fojtogatott is. Ezt pedig nem tudom neki elfelejteni - magyarázta a lány, aki azt is elárulta nem ez volt az első eset, hogy a fiú kezet emelt rá.


Ezt a képet posztolta oldalára Iza
 - Többször is kerültünk már hasonló szituációba, de annyira még sosem durvult be Krisztián, mint most. Miközben végigvonszolt a padlón, lehorzsolódott a vállam, de a szám is felrepedt belülről. Úgy gondoltam, hogy ezt másoknak is meg kell tudnia, ezért döntöttem úgy, hogy a facebook oldalamra kiteszem ezt a képet - magyarázta a lány. És miután Iza posztolta a fotót elindult kettőjük között a harc. A két egykori valóságshowhős kígyót-békát vágott egymás fejéhez, még a közös kasszán is összevesztek.

Megkerestük Krisztiánt is, hogy mi a véleménye arról, amit Iza állít.

- Nem szeretnék részt venni ebben a sárdobálásban – kezdte a fiú, aki elmondása szerint a szüleinél van Hajdúnánáson. Csak egy kérdésem lenne, miért most tette fel ezt a képet, ha valóban kezet emeltem rá két héttel ezelőtt? Képtelenség az egész. Ráadásul, ha igaz lenne, hogy fojtogattam, akkor annak nyoma kellett volna, hogy legyen. Viszont, ő azóta is fotózásokra jár, semmi nem volt sem a nyakán, sem máshol. Egy biztos, szeretnék kimaradni ebből az egészből – tette hozzá Krisztián.